Minden évben egyre biztatóbb statisztikákat lehet olvasni a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségeiről.

Mind a középfokú végzettséget szerzők mind a frissdiplomások esetében elmondható, hogy az iskola befejezését követően nagy energiát fordítanak az álláskeresésre és többségük viszonylag rövid időn belül sikerrel is jár.  

VÉGE a sulinak, jöhet az élet!

A munkavégzés során nem csak az számít, hogy az adott munkakörben mennyit dolgozott már az ember. A kitartást, stresszkezelést, általános terhelhetőséget és a többiekkel való együttműködési készséget mindenki fejlesztheti és ehhez minden megmérettetés hozzájárul – nyelvvizsgára való felkészülés, tréningek, különböző diákmunka-tapasztalatok.

Jó hír a pályakezdők számára, hogy az iskola befejezését követő hónapokban még van lehetőségük diákként is munkát vállalni és sok esetben innen vezet az út a főálláshoz is. Akik júniusban végeztek, azok most még október 31-ig dolgozhatnak diákként is, a pályakezdő programok segítségével kedvezőbb feltételekkel kezdhetik el a karrierjüket.

A sikeres felvételhez mindenképpen szükség van egy megfelelően összeállított önéletrajzra. Aki gyakorlott (diák)munkavállalóként fejezi be a tanulmányait, annak már könnyebb dolga lesz, amikor a főállású munkákra jelentkezik. Bizony, a munkakeresésnél és az interjúkon való részvételnél is sokat számít a rutin! Nyűgözd le a HR-est, legyél magabiztos és felkészült!

Az önéletrajzban a végzettség(ek) mellett mindenképpen javasolt feltüntetni az alábbi ismereteket/tapasztalatokat:

  • nyelv és IT-ismeret
  • megszerzett készségek, eredmények (pl. tréningek, jogosítvány)
  • tanulmányi/szakmai versenyeken való részvétel (a megpályázott munkától függően sokat jelent, ha a leendő főnökünk tisztában van azzal, hogy milyen közegben mérettettük már meg magunkat)
  • gyakornoki és diákmunka-tapasztalatok (sokat elárul a jelentkező jelleméről és készségeiről, hogy milyen területen próbálta már ki magát)

A saját jelentkezői anyag összeállítása mellett a másik lényeges dolog, hogy jól válasszunk a munkalehetőségek közül! Javasolt egy nagy adag önismeret, keményen szembe kell nézni a tükörrel és végiggondolni, hogy

  • milyen céljaink vannak
  • a jelenlegi képzettséggel és tapasztalatokkal milyen munkát érdemes megpályázni
  • milyen munkakörben dolgoznánk örömmel/milyen cégnél, iparágban dolgoznánk szívesen

Ha bizonytalan vagy és úgy érzed, hogy a munkakeresésben segítségre van szükséged, akkor ingyenes tanácsadás keretein belül kollégáink is szívesen átnézik az önéletrajzod és átbeszélik veled a szükséges lépéseket. A fizetési igény meghatározásában is szívesen segítünk!