• Nyári diákmunkát keresel? Mondjuk, mi a helyzet!

    „Ennyien még nem akartak dolgozni” – gondolhatnánk a jelentkezéseket elnézve, pedig valójában egészen másról van szó: jelenleg sokkal kevesebb a munkalehetőség a járvánnyal járó gazdasági visszaesés miatt és ezzel együtt óriási a túljelentkezés. Mutatjuk, mire érdemes figyelni annak, aki szívesen töltené hasznosan a nyarat, hiszen ez a nyár több szempontból is más lesz, mint a többi. 

    Részletek
  • Ezzel számoljon, ha nyáron több munkaerőre van szüksége

    Nyári kapacitáshiány kezelésekor sok munkáltató túlórákban gondolkodik. Ám van több olyan HR megoldás, ahol a bérjellegű ráfordításokon 30-50%-ot is megtakarít, miközben a dolgozó is jól jár.

    Részletek
  • TV riport a nyári diákmunka kilátásokról

    Az ATV Start vendége ezúttal a Mind-Diák Szövetkezet igazgatója, Dénes Rajmund Roland volt, akit a nyári diákmunkahelyzetről kérdeztek. Ahogy az interjúban is elhangzik, egyelőre lényegesen kevesebb diákmunkára van kilátás, hiszen számos területen érzékelhető a visszaesés – a diákok által kedvelt kereskedelem, vendéglátás, és idegenforgalom területén. 

    Részletek
  • Nyakadon a gólyatábor? Ezt a 4 tanácsot fogadd meg!

    Ha bizonytalan vagy, és semmi kedved nincs az egészhez, jusson eszedbe, hogy valószínűleg sokan mások is így állnak a dologhoz. Hiszen mindig nyűgnek számít valami, ha elvárják, ráadásul a többségnek egy darab ismerőse, barátja sincs a saját szakjáról. Ismerd meg a csoporttársaidat és évfolyamtársaidat, szerezz barátokat, meglátod, sokkal megnyugtatóbb ismerős arcok között kezdeni a tanévet (viszont később nehezebb csatlakozni a már kialakult baráti társaságokhoz)!

    Részletek
  • 18 év alatt is találhatsz diákmunkát!

    Nem túlzás azt állítani, hogy diákként a lehető legegyszerűbb munkát találni. Még csak az se számít, hogy még nem töltötted be a 18. életéved, vagy éppen semmilyen munkatapasztalattal nem rendelkezel. Ha vannak bizonyos képességeid, amelyeket szívesen kamatoztatnál, akkor nincs más dolgod, mint végigolvasni ezt a cikket, követni a tanácsainkat, tippeinket és még időben belevágni!

    Részletek
  • A diáknak már nem csak álom fél milliót keresni a nyáron

    Örömhír, hogy a diákmunka bérek továbbra is nőnek az év elejéhez képest. A nappali tagozatos diákok átlagos órabére Budapesten nettó 1200 forint, míg vidéken ez 10-30 százalékkal alacsonyabb. De miért egyre vonzóbbak a nyári diákmunkák?

    Részletek
  • Gyakornoki munkák az UniCredit Banknál

    Dolgozz az UniCredit Bank 50 fős gyakornoki csapatában, ahol banki területen szerezhetsz tapasztalatot az egyszerű adatrögzítéstől a modellezési és validációs területig. Itt eltöltheted szakmai gyakorlatodat, vagy megkeresheted a nyaralás vagy a nyári fesztivál árát.  

    Részletek
  • Erre figyelj, ha nyáron diákmunkát vállalsz (ATV riport)

    A nyári diákmunka kapcsán felmerülhet a kérdés, mire kell figyelni, mik a szabályok, mennyit lehet keresni? Nézd meg a pár perces felvételt és választ kapsz 

    Részletek
  • Ügyfélszolgálat*
    Szeged

    Szerezz tapasztalatot a Telenornál telefonos ügyfélszolgálaton, ami a későbbiekben nagyon jól mutat majd az önéletrajzodban. Ha folyamatos diákmunkát keresel, ami nyáron is végezhető, itt a helyed!

  • Árufeltöltő munka a Balatonon

    Órabér:1176 Ft/óra
    Kereskedelem*
    Vörs

    Árufeltöltő munkakörbe keresünk diákot a Balaton-partra! Ha mindig ki akartad próbálni, milyen a Balatonnál dolgozni, itt a remek alkalom!