Bejegyzések

2024 Országos diákbér-felmérés - legfrissebb órabérek, fizetések gyakornoki és diákmunkában

2024. április 14.

2024 Országos diákbér-felmérés - legfrissebb órabérek, fizetések gyakornoki és diákmunkában

A Mind-Diák Szövetkezet gyakornoki vagy diákmunka-hirdetéseinél a diákok már az álláshirdetés megnyitása előtt tájékozódhatnak az elérhető órabérről. Ugyan a bértranszparencia a teljes iskolaszövetkezeti szektorra jellemző, de az országos szinten vizsgált, gyors összehasonlítás lehetősége még mindig hiánypótlónak számít a HR szakemberek és a hallgatók számára is.

Bővebben

Szakértő: általános lesz az AI a HR-ben, de nem helyettesítheti az emberi értékeket

2024. március 18.

Szakértő: általános lesz az AI a HR-ben, de nem helyettesítheti az emberi értékeket

2024-ben egyre nagyobb szerepet kapnak a diákok és a gyakornokok a munkaerő-tartalékok kiaknázásában, emellett pedig a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a szakemberhiánnyal, de a digitális technológiák robbanásszerű fejlődése is új kérdéseket vet fel a toborzási gyakorlatokban. Ezen felül azzal is számolni kell, hogy egyre több Y-generiációs, sőt immár a Z-generációsok is fokozatosan bekerülnek a vezetői pozíciókba – hívja fel a figyelmet Göbl Róbert a Mind-Diák Szövetkezet elnöke, 2024-es munkaerőpiaci előrejelzésében.

Bővebben

Egyre több a Z generációs munkavállaló: így motiváld őket!

2024. március 12.

Egyre több a Z generációs munkavállaló: így motiváld őket!

Szépen lassan elárasztják a munkaerőpiacot a Z generáció tagjai, hiszen nagy részük év közben gyakornokként is dolgozik a tanulmányai mellett. Még épphogy csak beléptek a munka világába, máris több tucat negatív sztereotípiával kell megküzdeniük. Ezek között szerepel az, hogy az idősebbekhez képest kevésbé motiváltak, irreális fizetési igényeik vannak, és vérbeli „job hopperek”. A Mind-Diák Szövetkezet elnöke szerint fontos lenne tudatosítani a munkáltatókban, hogy a Z generáció munkahelyi szocializációjában és motiválásában, ahogy az előítéletek alakulásában is, kiemelt szerepük van – a szakértő a tapasztalatok felmutatásával igyekszik ebben segítséget nyújtani.

Bővebben

A minimálbér és a garantált bérminimum változásai

2023. november 21.

A minimálbér és a garantált bérminimum változásai

A jövő évre vonatkozó minimálbér-emelést illetően a munkaadói oldal és a munkavállalói szervezetek abban állapodtak meg, hogy nem csak 2024-től, hanem már 2023. december 1-től 15% ill. 10%-kal emelkednek a kötelező legkisebb keresetek, így a minimálbér ezzel bruttó 266 800 Ft-ra, azaz nettó 177 422 Ft-ra emelkedik, a garantált bérminimum - köznyelvben szakmunkás minimálbér - pedig 326 000 Ft-ra, azaz nettó 216 790 Ft-ra nő. 

Bővebben

Országos diákbér-felmérés - legfrissebb órabérek, fizetések gyakornoki és diákmunkában

2023. november 20.

Országos diákbér-felmérés - legfrissebb órabérek, fizetések gyakornoki és diákmunkában

A Mind-Diák Szövetkezet gyakornoki vagy diákmunka-hirdetéseinél a diákok már az álláshirdetés megnyitása előtt tájékozódhatnak az elérhető órabérről. Ugyan a bértranszparencia a teljes iskolaszövetkezeti szektorra jellemző, de az országos szinten vizsgált, gyors összehasonlítás lehetősége még mindig hiánypótlónak számít a HR szakemberek és a hallgatók számára is.

Bővebben

3 hamis sztereotípia a pályakezdőkről

2023. március 07.

3 hamis sztereotípia a pályakezdőkről

A friss diplomás pályakezdőkhöz, fiatal munkavállalókhoz gyakran kötődnek különböző előítéletek és elfogult attitűdök a munkáltatók részéről. Cikkünkben most ezeket járjuk körbe és a saját tapasztalataink mellett, más munkaerőpiaci kutatás eredményeit is bemutatjuk.

Bővebben

5 ok, amiért érdemes gyakornoki programot indítani

2023. február 27.

5 ok, amiért érdemes gyakornoki programot indítani

A gyakornokok folyamatos munkaerőt és utánpótlást biztosítanak, és ezzel együtt új, innovatív perspektívákat nyithatnak, miközben segítenek lépést tartani a legújabb trendekkel és támogatják a HR és üzleti célok megvalósulását. És hogy mindemellett mi az az öt érv, amiért igazán érdemes gyakornoki programot indítani? Mutatjuk!

Bővebben
Oldalszám:1/3