Fokozatosan ugyan, de az atipikus szektort (nyugdíjas és diákszövetkezeti munka, munkaerő-kölcsönzés)  érintette legelőször koronavírus-járvány. A gyártási, kereskedelmi és szolgáltatói igények újraéledésével viszont éppen ez a minden szempontból rugalmas forma, vagyis a diák- és a nyugdíjas szövetkezeti foglalkoztatás volt képes először reagálni és segíteni az újraindulásban.

A diákmunka erős alapot adott a cégek újraindulásához

Az első hullám abszolút pozitív tanulsága, hogy számos feladatot el lehet végezni otthonról, home office keretein belül. Szinte minden szektorban érződik ennek a tapasztalatnak a hatása, hiszen azóta több területen is jellemző lett, hogy beépült a home office lehetőség a mindennapokba azoknál a cégeknél is, akik eddig elzárkóztak tőle. Ez a fajta munkavégzés a diákok körében is nagyon népszerű, fogékonyak az online megoldásokra és a szükséges informatikai háttértudással is többnyire már rendelkeznek.

Mindez hatékony spórolási módszer is egyben a cégeknek, hiszen a bejárás, a védekezés, és a személyes ügyfélszolgálat költségeivel, időtartamával kisebb mértékben kell számolniuk. Az otthoni munkavégzésnek hála kevesebb a kieső idő. A közelmúlt tapasztalatai megfelelő tipikus-atipikus összetételű dolgozói állományok felépítésének fontosságára is ráirányítja a figyelmet.

A járvány miatt a korábbi évekhez képest szokatlan módon jelenleg több a munkát vállalni szándékozó diák, mint a munkalehetőségek száma, amiből válogatni tudnak.  Ennek oka részben az, hogy sok diák vesztette el az állandó munkáját, ami biztos bevételt jelentett a tanulmányai finanszírozásához, ezért igyekeznek minél előbb új diákmunkát találni, de jelenleg erre adott esetben 1-2 munka párhuzamos elvállalásával vagy alkalmi munkákkal van lehetőségük, így szinte állandó a jelenlétük a munkakeresők között. Az igazi fellendülés a diákok számára is akkor várható majd, ha a gazdaság általában is magára talál. Jelenleg logisztikai és kereskedelmi területen jellemző a folyamatos felvétel, jelenleg több mint 60 nyitott pozíció található a kínálatunkban (lsd. https://www.minddiak.hu/diakmunka). A gyakornoki munkák is nagyobb számban elérhető váltak a nyár folyamán és az őszi időszakban is folytatódni látszik ez a tendencia. A cégek a betanulási időszakot követően több helyen is biztosítják a home office lehetőségét, ezzel minimalizálva a fertőzés esélyét és biztosítva a folyamatos működést a vállalat számára. Leginkább banki, pénzügyi és logisztikai területen lehet most könnyen gyakornoki helyet találni, de az általánosabb, adminisztratív jellegű munkák száma is szépen nő. A személyes ügyfélszolgálaton, vevőszolgálatokon, üzletekben végezhető munkák száma minimalizálódott, gyakorlatilag ez a munkatípus jelenleg szinte eltűnt a kínálatból.

Érdemes folyamatosan figyelni az aktuális hirdetéseket, a cégek gyors ütemben haladnak a belső folyamataik átszervezésével és igyekeznek kialakítani olyan munkafolyamatokat, amelyeknek köszönhetően a régi kerékvágásnak megfelelő nagyságrendben mehet náluk a munkavégzés. Kiemelten figyelnek ara, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, a védekezést leginkább szolgáló munkakörülményeket teremtsenek meg, adott esetben a teljes home office kialakítására törekednek.