TÁRSADALMI FELELŐSSÉG

Társadalmi felelőségAz Iskolaszövetkezetek ( diákszövetkezetek ) több mint 25 éve léteznek Magyarországon. Társadalmi és szociális beágyazódottságuk igen nagy. Hagyományuk és szerepük jelentős a magyar foglalkoztatási piacon. Az EU-ban is működnek hasonló szövetkezetek, azonban méretük és szerepük lényegesen kisebb.

A diákszövetkezeti foglalkoztatás segítségével szabályozottá válik a fiatalok, főiskolai egyetemi hallgatók, középiskolai tanuló első találkozása a munkavégzés szabályaival és kötelezettségeivel. A foglalkoztatással kapcsolatos első benyomások tapasztalatok meghatározzák a későbbi jogkövető magatartásukat. Ha az első munkakapcsolatkor a fiatalok elsajátíthatják a munkavállalással járó kötelezettségeket, az adófizetést és a bejelentett foglalkoztatást, munkavégzést, nehezebben terelhetők a későbbiekben a szürke vagy fekete foglakoztatás világába, illetve megfelelő tapasztalatot szerezhetnek az első "felnőttkori" elhelyezkedésükhöz szükséges érdekvédelmükkel kapcsolatban.

A megfelelő kötelességtudat kialakulása, valamint a megkeresett pénz értékének a felismerése ebben a korszakban alakulhat ki. A fiatalok körében sokszor előfordul, hogy a kapott pénzt elkölteni igen könnyű azonban a pénz értékét a megkeresésének nehézsége adja meg.

Az állam is felismerte az Iskolaszövetkezeti ( diákszövetkezeti ) mozgalom hasznosságát, ezért biztosítja, e foglalkoztatási forma támogatását. Világosan látszik, hogy egy nappali tagozatos egyetemi főiskolai hallgató középiskolai tanuló fő elfoglaltsága az iskolai tanulmányoknak való megfelelés és csak másodsorban lehet szempont a munkavégzés. Ezért a foglalkoztató részéről nagyobb terhelést jelentene ezen fiatalok foglalkoztatása, azonban ezt a nehézséget hidalja át az iskolaszövetkezet, valamint az állam támogató szerepvállalása.


FOGLALKOZTATÁSI TERÜLETEK

1., informatikai adatrögzítés, adatfeldolgozás
2., telefonos ügyfélszolgálati,
információszolgáltatási,
telemarketing tevékenységek
3., szalag mellett végezhető, betanított
tevékenységek
4., hostess tevékenység, marketing akciók
lebonyolítása kiadványok, könyvek,
reklámanyagok terjesztése
5., felmérési, adategyeztetési tevékenység
6., fordítás, tolmácsolás